„Hogy kik a székelyek, arra világosan azt felelhetjük, hogy a magyarság egyik, magyarságát megtagadni nem akaró népcsoportja, amely amióta tudunk róla, mindig magyarul beszélt, bár történelmileg nem volt épp mindig a többi magyarokkal egyforma sorsa és ezért nem egy különleges sajátossága alakult ki (különleges történelmi tudat, szervezet, a jelenben is meglévő nyelvjárási és néprajzi sajátosságok).”

Balás Gábor

1998. november 28-i küldöttgyűlésünkön szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a közel 10 éve dolgozó elnökünk, Fábián Gergely bácsi nem vállalta tovább a Szövetség további vezetését. Igazából számíthattunk volna erre, hiszen ő többször is kijelentette ebbéli szándékát, de valahogy mindannyian bíztunk abban, hogy mégiscsak folytatja a megkezdett és eredményesen végzett tevékenységét. Miután a tény véglegessé vált, a küldöttek többsége megválasztott a Székely Szövetség elnökévé. A szervezet alelnöke Csiki Béla, az elnökség tagjai pedig: Csibi Krisztina, Fábián Elvira, Lőrincz Etel, Mátyás Márta, Márton István, Miklós József és Szőts Zoltán lettek. Még aznap elhatároztuk, hogy hagyományteremtő céllal a következő év elején a mádéfalvi veszedelem évfordulóját követő vasárnapon ünnepélyes megemlékezést és küldött közgyűlést tartunk Bonyhádon, ahol ismertetjük szervezetünk új vezetőségének programját.

A megemlékezésre 1999. január 10-én került sor. Az ünnepi beszédet a Völgységi Múzeum igazgatója, Szőts Zoltán mondta, majd a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban folytattuk programunkat. Elhatároztuk, hogy 1997 után újra tartunk Bukovina Fesztivált és képviseltetjük a székelységet a lengyelországi hasonló rendezvényen és a romániai radóci (Radauţi) Arcanul Fesztiválon.

Fontosnak tartottam, hogy a közel 10 éves szervezet működése, a tagkörök hagyományőrző munkájának koordinálása szervezettebbé váljon. Ehhez szükség volt egy állandó munkatársra, aki csak a civil szervezet ügyeivel foglalkozik és egy iroda kialakítására, hogy mindig elérhetőkké váljunk a minket megkereső érdeklődők számára. Néhány hónap elteltével beköltöztünk a Városi Könyvtártól bérelt kicsiny, ámde barátságos, telefonnal, faxszal és számítógéppel felszerelt irodánkba. A munkatársam előbb Becze Anna volt, majd nyártól Bíró Sándorné Ágnes lett.

Az elnökváltás nem jelentette a már hagyományosnak mondható éves programok elhagyását. Sőt! Ezeket még inkább megerősítettük Így folytattuk a Sebestyén Ádám Országos Székely Mesemondó Versenyt, melyet minden évben más és más település rendezett meg, de minden ötödik alkalommal Kakasd volt a házigazda. 1999: Somberek, 2000: Aparhant, 2001: Vaskút, 2002: Kakasd, 2003: Hőgyész, 2004: Izmény, 2005: Bátaszék, 2006: Palotabozsok, 2007: Kakasd, 2008: Mohács, 2009: Csátalja.

A Székely találkozók kétévente kerültek megrendezésre a vendéglátó települések, önkormányzatok, tagegyesületek és a lakosság közreműködésével. 2000: Zomba – Milleniumi Székely Világtalálkozó, 2003: Hertelendyfalva, 2004: Véménd, 2006: Kakasd, 2008: Tevel.

A néprajzi táborok is folytatódtak Lőrincz Etel vezetésével. 1999: Bonyhád (gyűjtés: Hidas), 2000: Gara, 2001: Bukovina, Erdély, 2002: Véménd, 2003: Zomba, 2004: Tevel, 2005: Kakasd, 2006: Bonyhád, 2007: Hertelendyfalva, 2008: Bonyhád, 2009: Hőgyész.

Az évek folyamán új rendezvényeket honosítottunk meg a rendezvénynaptárunkban. Egyre szorosabb kapcsolatokat építettünk ki az egykori és a ma is Bukovinában élő népcsoportok civil szervezeteivel és ezen országok érintett önkormányzataival és hivatalaival. A X. Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál keretén belül 1999-ben másodszor volt Bukovina Fesztivál Bonyhádon és Bátaszéken, tőlünk a zombai csoport utazott Jastrowie-ba, a kakasdiak pedig Câmpulung Moldovenesc-be. Ettől az évtől minden évben csatlakoztunk Közép-Európa egyik legnagyobb folklórfesztiváljához.

Új kezdeményezés volt 2000-ben a hagyományőrzők szakmai továbbképzése, amely Csibi Krisztina ötlete alapján vált valóra, Hitter Zsolt és a bonyhádi művelődési ház dolgozóinak segítségével. A körvezetők és a művészeti vezetők többségével nagyon örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen ez a rendezvény alapvetően hozzájárul a csoportjaink szakmai továbbfejlődéséhez, elsősorban a tánctanítás és a népdaloktatás területén. Emellett az érdeklődő fiatalok és idősebbek is újabb és újabb ismereteket kaphatnak e novemberi továbbképzésen népcsoportunk szellemi és tárgyi kultúrájáról. Külön öröm számomra, hogy minden alkalommal a legnevesebb előadók fogadták el a szervezők felkérését. A programot záró táncházak pedig színesebbé teszik az eseményt.

Az elmúlt esztendőkben hagyománnyá vált a Halottak napi koszorúzás nemcsak településeinken, hanem a szabadkai Zentai úti temető tömegsírjánál is, ahová a jugoszláv partizánok által a második világháború végén kivégzett 42 hadiki székely fiatal és idősebb férfit – állítólag – temették. A megemlékezésen többször magam is részt vettem. Nagyon jó az, hogy a csoportjaink fiataljai Tevelről vagy utóbb inkább Garáról és Csátaljáról utaznak el évről-évre Szerbiába, hogy az áldozatok emléktáblájánál elhelyezzék az emlékezés virágait.

Amikor 1998-ban vállaltam az elnökséget, több cél fogalmazódott meg bennem, amelyek az elmúlt 11 évben jórészt megvalósultak, illetve jellemezték a szervezetünk tevékenységét. Ezek egy része talán csak szimbolikus jelentőségű, de legtöbbször egy-egy jelképes dolog számít a legtöbbet, hiszen a lényegünket fejezi ki. Ilyen – szerintem – fontos tett volt címerünk megalkotása, mely során a székely jelképeket felhasználva ötvöztem a magyar kiscímer alkotórészeivel.

Hasonlóan jelképes, ámde fontos lépés volt az, hogy 2001-ben a Székely Szövetség nevet Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége megnevezéssel cseréltük fel. Úgy gondolom, hogy az új név jobban jellemzi a Magyarországon, Dél-Erdélyben és az Al-Dunánál élő székelység szervezeteinek társulását, mert az a közel 250 esztendő, amelyet ez a népcsoport a Székelyföldtől elszakadva élt meg, önálló identitású székelymagyar néprajzi csoporttá alakította.

Továbbvittük a régi rendezvényeinket, ugyanakkor pedig újakat honosítottunk meg. Szövetségünk többek között felvállalta a bukovinai temetőkben nyugvó őseink sírjainak gondozását, a kőkeresztek felújítását. Ennek a munkának kivitelezését fiataljaink kezdték meg 2007-ben és folytatták 2009-ben Márton Attila vezetésével.

A körök laza szövetségét valódi szervezeti egységgé kovácsoltuk. Ehhez a munkához kellett előbb a kicsiny iroda, majd 2001-től az egyre inkább tartalommal kitöltött Székely Ház. Ma ez a székház irodavezetővel, rendszeres nyitva tartással működik, biztosítva az állandó elérhetőséget személyesen, telefonon vagy elektronikus módon nemcsak a tagkörök, hanem a média és minden érdeklődő számára.

Az elmúlt időszakban valódi, erős, több mint húszezer főt megszólító és elsősorban kulturális területen „kiszolgáló” társadalmi szervezetté váltunk.

Büszkék lehetünk a közösen elért sikereinkre, de mindig gondolnunk kell a jövő nehézségire is, amelyeket felismerve és megfogalmazva kell meghatároznunk a céljainkat is. Ezek azonban mindig ugyanazok maradnak: hagyományainkat és kultúránkat megőrizve kell megmaradnunk bukovinai székelynek hazánk és a nagyvilág többi népe között.