Bukovinai Székely Néprajzi Tábor

Szarvas Irén: Az első néprajzi táborokról

Facebook Блеск “Aki megért s megértet, egy népet megéltet.”
Kányádi Sándor

Instagram Детейлинг watch Az első néprajzi táborok szervezése Höfler Lajosné, született Kelemen Emma nevéhez fűződnek. A Székely Szövetség éves hagyományos rendezvényeinek nagy részét Emma néni indította el; így például a bonyhádi Városi Könyvtárban zajló székely mesemondó versenyeket és – az első években hol bukovinai székely hagyományőrző, hol honismereti tábor néven szereplő-, néprajzi táborokat. Szintén az ő nevéhez fűződik néhány kiadvány és film is. Szerteágazó tevékenysége külön kutatást érdemelne.

Facebook Автостудия Глянец watch Az egyes rendezvények kronologikus besorolása azért is nehézkes, mert Emma néni egyben volt a Bonyhádi Székely Kör vezetője és a Székely Szövetség alapítóinak toborzója, majd a megalakulást követően, oszlopos, elnökségi tagja. A rendezvények szervezőjeként a korabeli újságcikkek hol a Székely Kört, hol a Székely Szövetséget nevezték meg szervezőként. A levelezésben és a programokban azonban mindkét szervezet szerepel, ezért is kihagyhatatlan az első nyolc-kilenc hagyományőrző tábor.

https://www.facebook.com/detailing.com.ua Facebook Детейлинг Az első tábor lebonyolítására 1990. július 1-8-ig került sor, Lengyelen. A második 1991. július 19. és 28. között, a harmadik pedig 1992. augusztus 7. és 16. között került megrendezésre, szintén Lengyelen. 1990-ben, a résztvevők létszáma 63 gyermek, fiatal és 9 fő felnőtt. A táborlakók sokfelől érkeztek, még a határon túlról is, például Hertelendyfalváról 26 fővel. A fiatalokat csoportokba osztották, minden csoportnak volt egy felnőtt vezetője. A tábor napirendjében a foglalkozások reggel fél kilenctől délig, illetve délután kétszer két órában zajlottak. Esténként közös programokkal: ének, tánc, filmvetítés igyekeztek jó hangulatot teremteni a táborszervezők, de az első évek táborainak költségvetésébe még a balatoni vagy budapesti kirándulás is belefért. A foglalkozások tematikája színes volt: a népcsoport története, szokásai, viselete, táncai, meséi, a környező települések tárgyi emlékeinek felkeresése egyaránt szerepelt. A gyakorlati, kiscsoportos foglalkozásokon a fiatalok kipróbálhatták és tanulhatták a szövés, szedés, varrás, játékkészítés, fafaragás technikáit, fogásait, a mesélést, a táncokat. A táborok előadói között szerepeltek “nagyjaink”: László László, Sebestyén Ádám, Fábián Ágostonné, Mári néni, Lőrincz Aladárné, Vilma néni, Fábián Éva, Fábián Margit, Csiszér Ambrusné, Kóka Rozália, Jakab Éva, Fábián Mártonné, Balbina néni, Tusa János, Szemcsuk István. hogy csak néhány nevet említsünk a sorból. A fiatalok megismerkedhettek az akkor magas színvonalon működő hagyományőrző csoportokkal, tevékenységükkel, a tárgyi kultúra kiemelkedő alkotóival, akik nagy része a Népművészet mestere volt vagy később vált azzá. A mai 30 éves generáció tagjai közül sokan egy életre szóló, meghatározó élményt kaptak Emma néni táboraiban.

Instagram Автостудия Глянец Emma néni 1992-ben, egy dokumentumban, az előző év tábori előadójának, Fábián Margitnak a gondolatait vette papírra:

“Azért szervezzük a honismereti táborunkat, hogy megismertessük gyermekeinket a bukovinai székelyek hagyományaival, népi kultúrájával. Miért van erre szükség? Minden embernek szüksége van arra, hogy ismerje származását, tudja azt, kik voltak a szülei, nagyszülei. Ismerje azt a népet, népcsoportot, ahonnan származik. Ez a származástudat, önazonosságtudat tartást, erőt ad az embernek. Szükségünk van erre, ha egészséges, ép lelkű embereket akarunk nevelni. Szeretnénk felkelteni gyermekeink érdeklődését a népi kultúra iránt, szeretnénk megmutatni, hogy a hagyományos népi kultúrában mi az érték. Milyen elemeit építhetjük be a mai mindennapi életünkbe. Ezek nagyon fontos tényezők, mert megvédenek bennünket az elsivárosodástól, a közömbösségtől, a lelki szegénységtől. A népi kultúra érzelmi támaszt nyújt, gazdagítja mindennapi életünket. Formát, keretet ad az életnek. Ezért kell megismerni és továbbadni utódainknak.”

(Fábián Margit gondolatait lejegyezte Höfler Lajosné, Kelemen Emma. 1992.)

Lőrincz Etel: A Bukovinai Székely Néprajzi Tábor

“.ügyelj oda, s tanold meg.”

Az ismeretátadás módszeri közül, a többnapos bentlakásos tanfolyamok szervezése, nem új, a hagyományok ápolásának módjai közt, a bukovinai székelyek által rendezett programok esetében sem. Honismereti táborok, tánctáborok, néprajzi tábor stb. A hosszabb együtt töltött idő alkalmat ad a kötött programok mellett a kötetlenebb ismeretátadásra, tapasztalat cserére, élményszerzésre.

Az így szervezett előadások, programok sorozata a részvevők számára nem megterhelő, a figyelem koncentráltabbá válhat, és az elhangzottak, főként az együtt végzett tevékenység során szerzett tudás maradandóbbá válik.

A bukovinai székelyek szoros, tulajdonképpen, zárt közösségben éltek. Ennek köszönhető a hányadtatások ellenére is fennmaradásuk, az, hogy relatíve kis számuk ellenére máig is számon tartott, népcsoport. A jellemzőinek, és hagyományainknak megtartása, megélése, megismertetése minden bukovinai székely feladata, s sokan tesznek is ezért. Elsősorban saját utódaink számára szükséges elmondani, megmutatni, amit az elődeinkről tudunk. A példaadást, – azaz a cselekvő és a szóbeli közlés egységét – az “apáról fiúra” szálló ismeretátadást, többeknek újra kell tanulni. Ez maga az élő kultúra! A könyvből tanult, vagy a színpadon látott produkció nem válik örökíthető életmóddá, nem segít megoldani az élet gondjait. Nem ad választ a problémákra, nem adja vissza a gyökereket, az ősök műveltsége színpadon át nem erősíti eléggé az utódok gerincét, emberségét. Az előadandó produkció betanulásának időszaka annál inkább, de csak szűk kör, szinte csak a szereplők részére. Most még a nagyapák, nagyanyák emlékét érezzük ki az előadásokból. Az a zene, az ének, az a ruha, az otthon melegére emlékeztet. Néhány generáció, s csak a színpadi produkció marad. Most még szívesen halljuk, hallanánk, azokat a szavakat, azokat az imákat is, amelyeket a kedves nagyszülők mondtak.

A ma gyermekei apró korukból milyen gyökeret, emléket, kapaszkodót hoznak? Mi az, amire majd visszaemlékezhetnek? Ha elfáradnak az élet nehézségei közt, hol az a nemzetség, népcsoport mely erőt ad Nekik? Hol a “mü fajtánk” a “hezzánk tartozol”, ‘közülünk való vagy” biztonsága? Meg kell teremtenünk számukra. Még a vérrokonság, a család biztonsága is kopik. A nagyszülőkhöz sok esetben már nem igen kötődnek, a rokonság többi részét nem is ismerik, illetve nagyon bonyolulttá vált a válások során a családszerkezet. Körülöttünk eddig sosem tapasztalt mértékben kavarog az információ áradat. Ebből kiválasztani a számunkra fontosakat,- legalábbis amit mi úgy értékelünk, hogy fontos, – nem könnyű. Nekünk, sem. De azt már tudjuk, hogy a fennmaradás, az érvényesülés, a túlélés egyetlen módja a közösség, kezdve a legkisebb csoporttól, a családtól.

Ezt kell erősíteni és megbecsülni. Ha ezt nélkülöznünk kell, fájdalmasan érezzük a hiányát egzisztenciális szempontból is. Azok példáján látszik, akik elhagyni kényszerültek azt a kultúrkört, ahol apáik, nagyapáik becsülettel éltek, és rangja volt nevüknek, nemzetségüknek. Új helyen a hierarchia aljára kerülnek, s még egyhosszú, becsületes élet is kevés a rang megalapozásához generációk kellenek. Dolgunk felismerni az értékeket és ápolni azokat, hogy utódainknak ne kelljen mindig elölről kezdeni, s mindig a sor végén állni. Tanuljuk meg ismerni és tisztelni más közösségek kultúráját, és fenntartani a sajátunkat, hogy azt mások is meg tudják ismerni és tisztelni. Ez a családon belül kezdődik. Ennek a fontosságáról megkísérelhetjük valamilyen úton-módon meggyőzni társainkat, felkelthetjük figyelmüket és bíztathatjuk, hogy becsüljék az értékes családi hagyományaikat. Keressék és találják meg azt, mi az érték, s azt, adják tovább utódaiknak. Azt tapasztaljuk nemegyszer, hogy sokan nem is tudják szégyelljék-e származásukat, vagy büszkék legyenek rá. Nem is tudják, az, amit hallottak otthon, mi is tulajdonképpen. Románia? Erdély? Bukovina? Hol is volt az a furcsa nevű falu, ahol a nagyszülők vagy dédszülők születtek. Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva.

A néprajzi táborok egy kicsit megcsillantják, a részvevők előtt, veszendő értékeit a Bukovinából származó székelyeknek. “Hagyományőrző tábor” “Honismereti Tábor”címen, Bonyhádon és Lengyelen évekig tartó sikeres ismeretátadó sorozat futott, Höfflerné Kelemen Emma, szervezésében nagyszámú résztvevővel, értékes és tarka programmal. Emma néni, miután ezt folytatni nem tudta, a következő nyarakon 5-6 fővel, kicsi táborokat szervezett, ahol a felderítés, és feldolgozás kapta a nagyobb szerepet. Ezek voltak a “feldolgozó” táborok. Ekkor egyik csoport a régi, felgyűjtött anyagokat rendszerezte, a másik falujáró volt. Jártuk a bukovinai székelyek által lakott falvakat, házról házra mentünk, és fényképeztük, amit találtunk. Próbáltuk megjegyezni, amit láttunk. Mivel a fényképezés és a filmek előhívása közt sok idő telt el, nehéz volt visszakeresni melyik, honnan, kitől származik, hol történt az expozíció és mikor. Bár a fényképeken kívül, igazán mutatós, látható nyoma nem maradt, nagyon fontosak voltak ezek az akciók. Mindannyian nagyon sokat tanultunk belőle, általa, s remélhetően érdeklődésünkkel védtük a fennmaradt tárgyakat.

Fábián Gergely, a Székely Szövetség hatalmas ismeretanyaggal és kitűnő szervezőkészséggel rendelkező akkori elnöke, a program felújításába kezdett, némileg megváltoztatott feladatkörrel és módszerekkel. Az ő elképzelése szerint, az egy hetes bennlakásos program legyen csak a fiataloké, és a létszám 20 fő körüli maradjon. Igyekezzünk minél több ismeretanyagot rögzíteni, és a fiatalokat tanítani. Fábián Gergely az utánpótlás nevelését tartotta a néprajzi táborok egyik legfontosabb feladatának. A hagyományőrző csoportok tagjai és leendő vezetői számára a közösen eltöltött nyarak maradandó élményt nyújtanak, és életre szóló barátságok köttetnek. Ezért tűzte ki célul, hogy lehetőség szerint minden falu küldjön egy-két fiatalt a táborokba. Három-négy évig ugyanaz a csoport maradjon együtt. Jól tudta, hogy az adatrögzítés új módjai, a filmfelvevő és a számítógép a fiatalok számára vonzó, tehát a meglévő adatok felderítését és rögzítését a fiatalok számára élménnyé lehet tenni, főleg egymás társaságában.

A program elengedhetetlen része, hogy a fiatalok megtanulják, mi az, amire a gyűjtő utak során figyelniük kell. Mit kell keresniük? Ehhez oktatásra, és az adatgyűjtés módjainak, a hivatásos néprajzosok által használt módszerei egy részének, megismertetésére volt szükség. A megszerzett ismeretek lejegyzését, további feldolgozásra alkalmas módon, a múzeumok számára használható, rendszerezett adatfelmérő ívekkel kell végezni. Ehhez kezdetekben dr. Szőts Zoltán, a Völgység Múzeum igazgatója nyújtott segítséget és adott útmutatást, később pedig Csibi Krisztina néprajzos muzeológus. Dr. Forrai Ibolya, a budapesti Néprajzi Múzeum osztályvezetője évről -évre figyelemmel kíséri a gyűjtő munkát, személyes jelenlétével és előadásaival nyújt pótolhatatlan segítséget. A tábor szellemiségét, Dr. Andrásfalvy Bertalan professzor emeritusz szavai, és tanítása biztosították és biztosítják ma is.

A táborba 16 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, ennek ellenére idősebb és fiatalabb táborozók is jelentkeztek, szép számmal. Azok közül, akik a táborba rendszeresen részt vettek, később, többen hivatásként is a néprajzot választották,(Kontár Veronika, Liebhauser Edina) mások lelkes és hozzáértő csoportvezetők, illetve táncosok, énekesek zenészek (pl. Fazekas Péter) lettek. Mások hűségesen eljárnak azokra a rendezvényekre, ahol Bukovináról hallhatnak. Ami pedig a legfontosabb, a gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik. Példaadó módon! A régi táborosok közül ma már előadóként szerepelnek néhányan (pl. Csibi Krisztina, Fábián Tamás, Kontár Veronika). Van, aki az “adatolás” mesterévé vált és évek óta ő tanítja be az újakat ebbe az érdekesnek nem mindig mondható, de nagy odafigyelést, szorgalmat és precizitást igénylő nemegyszer hosszadalmas munkába. (pl. Kontár Noémi). A tábor belső rendjének, életének szervezésében időről-időre, és csoportonként vannak vezéregyéniségek, pl. Fehér Attila, Al-Dunai fiatal, aki szép beszédével, a bukovinai nyelvjárást népszerűsíti, és aki kitűnő ismerője szülőföldje történetének.

Hazatérő igazolvány

A munkához szükséges technikai felszereltség évről évre fejlődik. Ebben a táborban résztvevő, dolgozó fiatalok oroszlánrészt vállalnak. Közülük vált ki egy szűkebb csoport, akik egész évben többlet feladatot látnak el a Néprajzi Tábor érdekében, fejlesztik az adatbevitel módjait, lehetőségeket kutatnak fel, és megtervezik a további teendőket. A résztvevők közt mind az öt falu leszármazottai megfordultak már. Legnagyobb létszámmal Hadikfalva népéből. Sajnálatos módon még mindig vannak olyan Tolna megyei, bukovinai leszármazottak által lakott falvak, ahonnan még senki nem volt a táborban. Örömünkre voltak a tábor résztvevői olyan határon túli falvak fiataljai ahol bukovinaiak leszármazottai élnek. A táborosok számára öröm ezekbe a falvakba elmenni. Meglátogatni az Al-Dunai székelyeket, – ahol máig is használják a bukovinai tájszólást, – vagy elmenni Déva környékére, Csernakeresztúrra, és a legnagyobb jutalom visszalátogatni Bukovinába.

Az évente megrendezésre kerülő tábor célja a bukovinai székely népcsoport tárgyi és szellemi örökségének védelme, melyet az alábbi irányvonal mentén valósít meg: fotó és dokumentumanyag hozzáférhetővé tétele a kutatók számára, megmenteni, megvédeni fogyó emlékeket, értékeket, ismeretátadás a fiataloknak, identitástudat ébresztése, idősek meglátogatása, ismeretszerzés, neves előadók meghívása, a gyűjtött anyag, a bukovinai székely kultúra megismertetése. A fenti célokat az alábbi módszerek segítségével valósítjuk meg. Dokumentálás, az-az: fotózás, digitalizálás, feljegyzések készítése, felmérés, iratok és fényképek számítógépes feldolgozása, gyűjtött adatok elhelyezése a Bonyhádi Völgységi Múzeumban, a felhalmozott ismeretek átadása a következő generációknak, neves előadók meghívása, tanulás, tanítás, fiatal bukovinai kutatók számára fórum, kutatásaik bemutatására, motívumgyűjtés, a szokások, és az életmód egy-egy fázisának újra megélése, kézműves foglalkozások.

A néprajzi tábor lehetőség szerint évről évre más helyszínen kerül megrendezésre. A tábor résztvevői 4 évente változnak. A négy évig azonos összetételű csoport évről évre nemcsak hogy más helyszínen, de más szinten is találkozik az ismeretanyaggal. A bővülő ismeretanyagot a terepmunka során azonnal van lehetőségük hasznosítani és pontosítani, miközben sok-sok kedves élménnyel gazdagodhatnak. A tábor programja összetett. A résztvevők neves előadók tanításait hallgathatják, fiatal előadókkal – akik valaha szintén táborosok voltak, – találkozhatnak, idős emberekkel beszélgethetnek a régmúltról, tájházak, múzeumok anyagával ismerkedhetnek, kézműves tevékenységeket tanulhatnak meg, bővíthetik gasztronómiai ismereteiket, kézbe vehetik a speciálisan e témával foglalkozó irodalmat, megismerhetik a néprajzosok terepmunkáját, segédkezhetnek benne, lehetőségük van énekelni, táncolni, mesét hallgatni és mondani és feleleveníthetik a “tájszavakat”, a tájszólást.

A fényképek gyűjtése és adatolása, különös tekintettel a “Hazatérő”-nek nevezett okiratra, igen nagy jelentősége van. A Bukovinából távozni készülők mindegyikéről készült fénykép, ezt s a család fontos adatait rávezették ezekre az “útlevelekre”. Nincs még egy népcsoport, melynek minden tagját egy azonos időpontban lefényképezték és adatolták volna. Ezekből az iratokból próbálnak a táborosok minél többet összegyűjteni, digitalizálni. Rudolf László az anyakönyvek digitalizálását végezte el, s most, ezeket az útlevélképeket, és a többi fennmaradt fényképet is igyekszik összeegyeztetni az adatbázisával, s megszerkesztve falvanként kötetekbe rendezve kiadni. Rajta kívül más kutatók számára is hasznos ez az évek alatt összegyűlt adatbázis. A táborozók által digitalizált fényképek nincsenek elzárva az érdeklődők elől. A rajtuk látható információ segítségével hitelesebben lehet elkészíteni a táncosok és énekkarok színpadi öltözetét is. Legfőképpen a nők rokolyáinak hosszát.

A tábor lakóinak szállásra, élelmezésre és technikai feltételekre van szükségük, melyet pályázatok útján lehet csak biztosítani. Ezért igen nagy szükség van a tábort előkészítő szervezőmunkára. Ebben a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége titkárai, Bíró Sándorné Ági néni, és Szarvas Irénke óriási segítséget nyújtottak. Ők írták a pályázatokat, az anyagi és technikai hátteret szervezték, kapcsolatot tartottak a fogadó helyszín képviselőivel, gondoskodtak a szállásról és étkezésről. A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége elnöki tisztét Fábián Gergelytől átvevő Potápi Árpád János ugyanolyan fontosnak tartotta és tartja a tábor létét és munkáját, mint elődje. Minden évben megtiszteli jelenlétével és egy-egy előadással a részvevőket.

Azokon a helyszíneken, ahol a tábor egy-egy nyárra megtelepedett, az ottani székelyek teljes szívvel, odaadással támogatták a rendezvényt. Süteménnyel, gyümölccsel látták el a fiatalokat, házról házra kísérték őket. A falvak vezetői, s a polgármesterek, mindenhol támogatták a programot. A helyi tagegyesületek, és egyesületek vezetőire nagy munka hárul a táborok ideje alatt. Már jóval a tábor kezdete előtt szervezniük kell a szállást, az étkezést, a gyűjtő csoportok számára befogadó közönséget kell szervezniük. Meg kell értetniük az idős emberekkel, hogy a fiatalok munkája fontos, és ezért érdemes Nekik segíteni. A tábor elvonulása után pedig a védelem válik a fontos feladattá.

A táborról írnak az újságok. Azok is értesülnek róla, akik rabló módon lépnek fel, és a nyitottabbá vált idős emberektől potom pénzért kicsalják éppen azokat az értékeket, melyeket a táborosok bevédeni akartak. A tárgyi emlékeknek a gazdáiknál van a legjobb helyük, és ha ők elhalnak, és az utód nem értékeli kellőképpen azokat, kerülhetnek köz, ill. magán gyűjteményekbe, de semmiképpen se a rosszindulatú, nyerészkedő “kereskedők” kezébe, s ne enyésszenek el, ne legyenek a nagytakarítások áldozataivá.

A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége díjat alapított, a népcsoportért legtöbbet dolgozó néprajzi táboros részére. A díjat Gáspár Simon Antalról nevezték el. Gáspár Simon Antal írja: “ magunkval hoztuk a szokást, hogy egyik a másikért legyünk.”

A Néprajzi Tábor folytatja a missziót, amelyet Gáspár Simon Antal kezdett; az ismeretátadást, hiszen Dr. Forrai Ibolyát idézve: “.addig marad fenn egy kultúra, amíg vannak újabb és újabb generációk, akik tovább tanítják, megtanulják, ismerik”.

A szerző textiltervező iparművész, pedagógus végzettségű, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökségi tagja. Évek óta vezeti a Bukovinai Székely Néprajzi Tábort. Bukovinai szülők gyermeke, a szövés tudását otthonról már kisgyermekként ismerte, s tanulmányai révén tovább fejlesztette. Rokonságában többen elkötelezettek a bukovinai kultúra ápolása terén. Istensegíts utolsó bírója Gáspár Márton a dédapja. Nagyapja Lőrincz Imre mint fafaragó és mint az emlékek lejegyzője is ismert. Édesanyja Lőrincz Aladárné Molnár Vilma a népművészet mestere, aki 1963 óta tanítja szakkörökben a bukovinai szőttesek készítését a férje által készített osztovátákon.

A néprajzi táborokban gyűjtött archív fotók gyűjteménye a Fotótárban

Programunk évről évre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.